A pincér szinte hangtalanul érkezett. Csak a limonádéban lévő jégkockák huncut csilingeléséből lehetett következtetni arra, hogy ott járt. Hacsak nem repült a pohár magától az asztalhoz, de ugye ez lehetetlen.

“Hogy került mögém?” - morfondírozott Péter, miközben akkurátusan összehajtva újságját előrehajolva megnézte magának a pincért. Egy újságot, mert ahogy vallotta: "Olvasni csakis papírból lehet normálisan!”. És mindig így mondogatta a barátainak, akik viszont követték a technológiai újdonságokat és mindig a mobiljukat, vagy tableteiket bújták folyton és emiatt kicsit furának is tartották.

De a pincér átlagosnak tűnt, 180 cm magas, ruganyos léptű, átlagos testalkatú volt. A fehér ing, fekete nadrág és cipő, semmi különös. Péter belekortyolt a limonádéjába. "Tökéletes!" - nyalta meg kissé a szája szélét, majd laza mozdulattal, az újságot kinyitva, hátradőlt a sötétbarna székben. 

A hely eléggé felkapott, már-már exkluzívnak kikiáltott kávézó volt. A berendezője inkább a letisztultságot tartotta szem előtt. A kinti teraszon fotelek voltak, narancs párnákkal, ezekhez kör alakú fekete vas asztal társult szintén narancs terítővel, melynek egyhangúságát a fotelek színével harmonizáló barna csíkozás törte meg. Bent a fotelek székké változtak, színük maradt ugyanaz viszont az asztalok feketéből fehérre váltottak narancs éllel és kisebb terítőkkel középen, a bárpult is fehér volt, rejtett LED világítással. Ebben a kellemes 25 fokos időben inkább kint ültek vendégek. A kora délutáni kávézós - megbeszélős öltönyös - kiskosztümös társaságot felváltotta a lezser munka után betérős közönség.
Pár perc olvasgatás után egy nő állt meg Péter asztalánál. Kora meghatározhatatlan, de a stílusából 40 fölöttire gondolná az egyszeri megfigyelő.
- Üdvözlöm, leülhetek? - kérdezte a nő aki be sem mutatkozott, majd a választ sem várva leült. Péter arcán nem látszódott semmi sem. Az újságot rutinosan összehajtva, üléspozícióját megváltoztatva csak annyit mondott: - Kérem foglaljon helyet.

Míg ez a jelenet zajlott Péter háta mögött, pontosan a nővel szemben, megjelent a pincér és ennyit kérdezett:
- Mit hozhatok, hölgyem?
- Egy narancslevet kérek, köszönöm. - és azzal a pincér el is tűnt.

Péter fejében ismét megszólalt a csengő: “Nem figyelnék rendesen? Hogy került mögém” - morfondírozott magában, míg a nő elrendezte magát és megszólalt:
- Ahogy megbeszéltük - és óvatosan letett egy borítékot az asztalra.
- Ahogy megbeszéltük - biccentett Péter és rá se nézett a borítékra.

Két héttel ezelőtt találkoztak előszőr, egy külvárosi szórakozóhely bárpultjánál. Emma, merthogy ez volt a nő neve, megoldóembert keresett egy problémára, így jutott el Péterhez. A probléma nem más volt, mint Emma politikus férje, Géza. Géza az ötvenes évei második felében járt, kortársaival ellentétben, nem eresztett pocakot, magas volt és alig őszülő, jó vágású úriember benyomását keltette és ez igencsak imponált a női nem minden képviselőjének. A probléma egy hónappal ezelőtt még sokkal nagyobb volt, mert bár kiváló úriember hatást keltett, de politikus volt. És mint politikus meglehetősen gőgös és akaratos volt.Ezt a szokását aztán szép lassan haza is vitte, így Emma élete pokolivá változott. Egészen az elmúlt hónapig, amikor is Géza pártja egy kisebbfajta korrupciós botrányba keveredett és beáldozták őt. Természetesen kapott egy igazgatósági posztot egy nagyobb vállalatnál jó vaskos fizetéssel. Ekkor jött a felismerés, hogy itt az idő a cselekvésre. Még emlékezett, hogy 2008-ban egy osztrák politikus Jörg Haider balesetére, amiről a mai napig nem tudni véletlen volt-e vagy megrendezett. Ekkor kezdett keresni ilyen problémamegoldót. Pétert egy jó barátja ajánlotta, így jutottak el a külvárosi bárig, ahol vázolta Emma mi lenne a teendő. Miután megegyeztek csak a pénz átadása volt hátra. Péter nem szokott kétszer találkozni a megbízóival, de Emma kisugárzásának nem tudott ellenállni.

Ebben a pillanatban jelent meg a pincér, mint egy macska, hangtalanul járt és ez nagyon zavarta Pétert.
- Valami gond van? - kérdezte Emma, látva a szemben ülő arckifejezését.

“A francba!” - gondolta Péter - Semmi, igazán kis semmiség. - próbálta könnyedre venni a figurát - Hogy van? - kérdezte kissé bizonytalanul.
- Köszönöm, de ugye nem a hogy létemről szeretne bájcsevegni?
- Nem, igaza van.
- Az első részlet?
- Igen, az.
- A második fele, ha végeztem. Majd jelentkezem.
- Rendben - válaszolta rezignáltan Emma, pont akkor amikor a narancslé megérkezett.

Ezzel egyetemben Péter felállt, összehajtotta az újságot és a hóna alá vette. Az asztalra dobott némi készpénzt, ami természetesen bőven több volt, mint a fogyasztásuk, biccentett majd elindult.
Már a fejében kezdte összerakni a dolgokat. Tudta, hogy a politikus autója a héten szervízbe készül. Ha sikerül hozzáférni, akkor könnyű kis baleset lehet belőle, az időzítés fontos, de legalább egy hónapig nem szabad megtörténnie. Ahogy ezen gondolkodott, megállt, majd abban a pillanatban egy erős fájdalmat érzett és ahogy lenézett vért látott az ingén!

“A pincér!”

Emma kilépett a fürdőszobából, ahol ezelőtt percekig zuhanyzott. A fejében mindenféle gondolatok jártak. “Vajon sikerrel jár a Problémamegoldó? Elég profi ehhez? Eljutnak hozzám? Biztosan nem, hiszen baleset lesz.”

A bejárati ajtó, lassan és hangtalanul kinyílt, annyira csöndesen, hogy fel sem tűnt. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy a nappaliban csak a hangulatfények világítottak. A ház úrnője terveztette ilyenre a világítást, így sokkal jobban tudott relaxálni. “Fontos, hogy kipihent legyek, drágám!” - mondta a férjének, mikor az hitetlenkedve nézte a végeredményt - “Minél kevesebb stressz, annál kevesebb ránc! És annál ritkábban kell plasztikai sebészhez járjak” - kacarászta a férjének, amikor kiderült mennyibe is kerül.
- Egy rohadék bérgyilkost állítottál rám? - mordult félhangosan Géza, ahogyan kilépett a fényre. A nő összerezzent, egy pillanatra a légzése is kihagyott.
- Megijesztettél, drágám - búgta a nő, de nem fordult szembe a férjével.
- Figyelsz te rám?
- Nem értem miről beszélsz édesem - lágyult el még jobban a hangja, miközben megfordult a férje felé.
- Mondom egy BÉR-GYIL-KOST küldtél RÁM - vicsorogta szinte összezárt fogakkal és az ökölbe szorult a keze is, szinte majd szét pattant az idegességtől.
- Én? - képedt el Emma, már-már túljátszotta magát.
- Ne tagadd! Tudok mindent! Sőt! Már mindegy is, már nem fog problémát okozni az a gennyláda! Öltözz és irány az autó! De azonnal! - dörgött az utastás, nyomatékként előkerült egy pisztoly is.

Emma nem nagyon tudta, hogy mi történhetett. Minden gondolata szertefoszlott és abban sem volt biztos, hogy mi fog történni. Furcsa mód nem tört össze, nem érezte át, hogy akár meg is halhat. Miután felöltözött szó nélkül ment ki az autóhoz, mint egy robot, érzelmek nélkül cselekedett. Egyértelműen sokkos állapotba került.

Még nem is látta, hogy hol véres az inge, már reflexszerűen rogyott is össze a két kuka közé. És milyen jól tette, mert tudta, ha nem ad tiszta célpontot az orvlövész nem fog leadni még egy lövést és nem fogja megvárni, hogy észrevegyék. Péternek szerencséje volt, a lövés pillanatában megállt, így a ritmusa megtört és a lövedék csak súrolta a karját, de ha pont lép egyet nagyobb is lehetett volna a sérülés. Pár perc múlva már el is állt a vérzés, és újabb 5 perc elteltéből kikukucskált a kukák közül. Nem lőtték le, tehát jól sejtette, hogy a merénylő eltűnt. Gyorsan visszament az irodájába.

Az irodában azonnal magához vette a pisztolyát és gyorsan autóba ült, tudta sietnie kell, mert nagyobb baj lehet még.

Géza és Emma néma csöndben ültek az autóban, a nő még mindig sokkos állapotban volt. Egy erdő széléhez értek. Az este és a párás idő távol tartja a kirándulókat és a város kies része miatt ilyenkor nem jár erre senki, bár egy forgalmas út alig 100 méterre haladt el. Tökéletes helyszín egy gyilkossághoz, nem kell tartani a lebukástól és a holtestet is könnyű elrejteni. Ahogy az autó befordult a lámpák szomorúan világították meg a sokat megélt fákat. Akár egy horrorfilmbe is beleillett volna a táj. Géza leállította az autót kiszállt, kinyitotta Emma felöli ajtót, durván megragadta a könyökét és megpróbálta maga felé rántani. Nem járt sikerrel. Ahogy az ajtó kinyílt, a hűs-párás levegő mintha fejbe kólintotta volna a feleségét, felébredt. Ekkor a férfi egy erősebbet rántott, de már készült rá a nő, és ellentartott.  
- Kiszállni! - hangzott el az ellentmondást nem tűrő utasítás.

Ez hatott, a nő zavartan pislogott, nem értette hogy került ide, de engedelmeskedett a durva utasításnak és kiszállt. A pisztoly ismét előkerül.
- Ugye tudod miért vagyunk itt? - hangzott el a baljós kérdés.
- Miért? - próbálta az ártatlant adni Emma, de teljesen tisztában volt a helyzettel.
- Miért? Miért? Miért árultál el engem? - dörrent a kérdés.
- Én? Téged? Ez biztos? - próbálta adni az értetlent Emma, de már egyre nehezebben ment.
- Az. Tudok mindent! Ne add az ártatlant! Azt a rohadékot rám állítottad. Biztos vagyok benne, hogy meg akartál öletni. De vesztettél.
- Még mindig nem értem miről beszélsz. - váltott hangnemet a nő - Részeg vagy?
- Sohasem voltam józanabb! Az embereim szóltak, hogy találkoztál egy fickóval, ma délután is. Ne tagadd. Szerencsére az ország legjobb bérgyilkosát állítottam rá, már végzett is vele, ahogy elváltatok. Most te jössz, de téged én öllek meg.
- Biztos nem vagy részeg, Géza? - kérdezte egyre határozottan és már-már kötekedően a nő.

Gézát megzavarta ez a magabiztosság, eddig teljesen sokkban volt a felesége, örült neki, hogy nem lesz nehéz dolga. Ez viszont nem volt a pakliban.

Ebben a pillanatban reflektor vakította el!
- RENDŐRSÉG! DOBJA EL A FEGYVERT!

“Rendőrség? ITT? Hogy kerültek ide? MI TÖRTÉNT?” - fagyott le hírtelen az expolitikus. Ebben a pillanatban a fák közül Péter lépett ki egy hangpuskával a kezében.
- Kár a gőzért uram, amikor megpróbált lelövetni hívtam a rendőrséget és azonnal tudtam hol kell keressem önt. Felvettem mindent, esélye sincs.