HTML

ChPh

Minden ami történik -- Autók - számítástechnika - emberek - politika - gondolatok - tanácsadás vállalkozásoknak

Friss topikok

Elektromos autózás - szerintem

2020.02.13. 12:27 :: ChPh

Régen nem jelentkeztem, de most olyan téma jött szembe, amit nem hagyhatok szavak nélkül.
Így hát csináltam egy videót is róla, nem lett hosszú, 13 perc.

Neked van véleményed róla?
Akkor oszd meg velem!
Köszönöm. 

 

komment
Címkék: közlekedés környezetszennyezés 2020 benzines autó elektormos autó

A Problémamegoldó

2018.09.01. 21:35 :: ChPh

A pincér szinte hangtalanul érkezett. Csak a limonádéban lévő jégkockák huncut csilingeléséből lehetett következtetni arra, hogy ott járt. Hacsak nem repült a pohár magától az asztalhoz, de ugye ez lehetetlen.

“Hogy került mögém?” - morfondírozott Péter, miközben akkurátusan összehajtva újságját előrehajolva megnézte magának a pincért. Egy újságot, mert ahogy vallotta: "Olvasni csakis papírból lehet normálisan!”. És mindig így mondogatta a barátainak, akik viszont követték a technológiai újdonságokat és mindig a mobiljukat, vagy tableteiket bújták folyton és emiatt kicsit furának is tartották.

De a pincér átlagosnak tűnt, 180 cm magas, ruganyos léptű, átlagos testalkatú volt. A fehér ing, fekete nadrág és cipő, semmi különös. Péter belekortyolt a limonádéjába. "Tökéletes!" - nyalta meg kissé a szája szélét, majd laza mozdulattal, az újságot kinyitva, hátradőlt a sötétbarna székben. 

A hely eléggé felkapott, már-már exkluzívnak kikiáltott kávézó volt. A berendezője inkább a letisztultságot tartotta szem előtt. A kinti teraszon fotelek voltak, narancs párnákkal, ezekhez kör alakú fekete vas asztal társult szintén narancs terítővel, melynek egyhangúságát a fotelek színével harmonizáló barna csíkozás törte meg. Bent a fotelek székké változtak, színük maradt ugyanaz viszont az asztalok feketéből fehérre váltottak narancs éllel és kisebb terítőkkel középen, a bárpult is fehér volt, rejtett LED világítással. Ebben a kellemes 25 fokos időben inkább kint ültek vendégek. A kora délutáni kávézós - megbeszélős öltönyös - kiskosztümös társaságot felváltotta a lezser munka után betérős közönség.
Pár perc olvasgatás után egy nő állt meg Péter asztalánál. Kora meghatározhatatlan, de a stílusából 40 fölöttire gondolná az egyszeri megfigyelő.
- Üdvözlöm, leülhetek? - kérdezte a nő aki be sem mutatkozott, majd a választ sem várva leült. Péter arcán nem látszódott semmi sem. Az újságot rutinosan összehajtva, üléspozícióját megváltoztatva csak annyit mondott: - Kérem foglaljon helyet.

Míg ez a jelenet zajlott Péter háta mögött, pontosan a nővel szemben, megjelent a pincér és ennyit kérdezett:
- Mit hozhatok, hölgyem?
- Egy narancslevet kérek, köszönöm. - és azzal a pincér el is tűnt.

Péter fejében ismét megszólalt a csengő: “Nem figyelnék rendesen? Hogy került mögém” - morfondírozott magában, míg a nő elrendezte magát és megszólalt:
- Ahogy megbeszéltük - és óvatosan letett egy borítékot az asztalra.
- Ahogy megbeszéltük - biccentett Péter és rá se nézett a borítékra.

Két héttel ezelőtt találkoztak előszőr, egy külvárosi szórakozóhely bárpultjánál. Emma, merthogy ez volt a nő neve, megoldóembert keresett egy problémára, így jutott el Péterhez. A probléma nem más volt, mint Emma politikus férje, Géza. Géza az ötvenes évei második felében járt, kortársaival ellentétben, nem eresztett pocakot, magas volt és alig őszülő, jó vágású úriember benyomását keltette és ez igencsak imponált a női nem minden képviselőjének. A probléma egy hónappal ezelőtt még sokkal nagyobb volt, mert bár kiváló úriember hatást keltett, de politikus volt. És mint politikus meglehetősen gőgös és akaratos volt.Ezt a szokását aztán szép lassan haza is vitte, így Emma élete pokolivá változott. Egészen az elmúlt hónapig, amikor is Géza pártja egy kisebbfajta korrupciós botrányba keveredett és beáldozták őt. Természetesen kapott egy igazgatósági posztot egy nagyobb vállalatnál jó vaskos fizetéssel. Ekkor jött a felismerés, hogy itt az idő a cselekvésre. Még emlékezett, hogy 2008-ban egy osztrák politikus Jörg Haider balesetére, amiről a mai napig nem tudni véletlen volt-e vagy megrendezett. Ekkor kezdett keresni ilyen problémamegoldót. Pétert egy jó barátja ajánlotta, így jutottak el a külvárosi bárig, ahol vázolta Emma mi lenne a teendő. Miután megegyeztek csak a pénz átadása volt hátra. Péter nem szokott kétszer találkozni a megbízóival, de Emma kisugárzásának nem tudott ellenállni.

Ebben a pillanatban jelent meg a pincér, mint egy macska, hangtalanul járt és ez nagyon zavarta Pétert.
- Valami gond van? - kérdezte Emma, látva a szemben ülő arckifejezését.

“A francba!” - gondolta Péter - Semmi, igazán kis semmiség. - próbálta könnyedre venni a figurát - Hogy van? - kérdezte kissé bizonytalanul.
- Köszönöm, de ugye nem a hogy létemről szeretne bájcsevegni?
- Nem, igaza van.
- Az első részlet?
- Igen, az.
- A második fele, ha végeztem. Majd jelentkezem.
- Rendben - válaszolta rezignáltan Emma, pont akkor amikor a narancslé megérkezett.

Ezzel egyetemben Péter felállt, összehajtotta az újságot és a hóna alá vette. Az asztalra dobott némi készpénzt, ami természetesen bőven több volt, mint a fogyasztásuk, biccentett majd elindult.
Már a fejében kezdte összerakni a dolgokat. Tudta, hogy a politikus autója a héten szervízbe készül. Ha sikerül hozzáférni, akkor könnyű kis baleset lehet belőle, az időzítés fontos, de legalább egy hónapig nem szabad megtörténnie. Ahogy ezen gondolkodott, megállt, majd abban a pillanatban egy erős fájdalmat érzett és ahogy lenézett vért látott az ingén!

“A pincér!”

 

Emma kilépett a fürdőszobából, ahol ezelőtt percekig zuhanyzott. A fejében mindenféle gondolatok jártak. “Vajon sikerrel jár a Problémamegoldó? Elég profi ehhez? Eljutnak hozzám? Biztosan nem, hiszen baleset lesz.”

A bejárati ajtó, lassan és hangtalanul kinyílt, annyira csöndesen, hogy fel sem tűnt. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy a nappaliban csak a hangulatfények világítottak. A ház úrnője terveztette ilyenre a világítást, így sokkal jobban tudott relaxálni. “Fontos, hogy kipihent legyek, drágám!” - mondta a férjének, mikor az hitetlenkedve nézte a végeredményt - “Minél kevesebb stressz, annál kevesebb ránc! És annál ritkábban kell plasztikai sebészhez járjak” - kacarászta a férjének, amikor kiderült mennyibe is kerül.
- Egy rohadék bérgyilkost állítottál rám? - mordult félhangosan Géza, ahogyan kilépett a fényre. A nő összerezzent, egy pillanatra a légzése is kihagyott.
- Megijesztettél, drágám - búgta a nő, de nem fordult szembe a férjével.
- Figyelsz te rám?
- Nem értem miről beszélsz édesem - lágyult el még jobban a hangja, miközben megfordult a férje felé.
- Mondom egy BÉR-GYIL-KOST küldtél RÁM - vicsorogta szinte összezárt fogakkal és az ökölbe szorult a keze is, szinte majd szét pattant az idegességtől.
- Én? - képedt el Emma, már-már túljátszotta magát.
- Ne tagadd! Tudok mindent! Sőt! Már mindegy is, már nem fog problémát okozni az a gennyláda! Öltözz és irány az autó! De azonnal! - dörgött az utastás, nyomatékként előkerült egy pisztoly is.

Emma nem nagyon tudta, hogy mi történhetett. Minden gondolata szertefoszlott és abban sem volt biztos, hogy mi fog történni. Furcsa mód nem tört össze, nem érezte át, hogy akár meg is halhat. Miután felöltözött szó nélkül ment ki az autóhoz, mint egy robot, érzelmek nélkül cselekedett. Egyértelműen sokkos állapotba került.

Még nem is látta, hogy hol véres az inge, már reflexszerűen rogyott is össze a két kuka közé. És milyen jól tette, mert tudta, ha nem ad tiszta célpontot az orvlövész nem fog leadni még egy lövést és nem fogja megvárni, hogy észrevegyék. Péternek szerencséje volt, a lövés pillanatában megállt, így a ritmusa megtört és a lövedék csak súrolta a karját, de ha pont lép egyet nagyobb is lehetett volna a sérülés. Pár perc múlva már el is állt a vérzés, és újabb 5 perc elteltéből kikukucskált a kukák közül. Nem lőtték le, tehát jól sejtette, hogy a merénylő eltűnt. Gyorsan visszament az irodájába.

Az irodában azonnal magához vette a pisztolyát és gyorsan autóba ült, tudta sietnie kell, mert nagyobb baj lehet még.

Géza és Emma néma csöndben ültek az autóban, a nő még mindig sokkos állapotban volt. Egy erdő széléhez értek. Az este és a párás idő távol tartja a kirándulókat és a város kies része miatt ilyenkor nem jár erre senki, bár egy forgalmas út alig 100 méterre haladt el. Tökéletes helyszín egy gyilkossághoz, nem kell tartani a lebukástól és a holtestet is könnyű elrejteni. Ahogy az autó befordult a lámpák szomorúan világították meg a sokat megélt fákat. Akár egy horrorfilmbe is beleillett volna a táj. Géza leállította az autót kiszállt, kinyitotta Emma felöli ajtót, durván megragadta a könyökét és megpróbálta maga felé rántani. Nem járt sikerrel. Ahogy az ajtó kinyílt, a hűs-párás levegő mintha fejbe kólintotta volna a feleségét, felébredt. Ekkor a férfi egy erősebbet rántott, de már készült rá a nő, és ellentartott.  
- Kiszállni! - hangzott el az ellentmondást nem tűrő utasítás.

Ez hatott, a nő zavartan pislogott, nem értette hogy került ide, de engedelmeskedett a durva utasításnak és kiszállt. A pisztoly ismét előkerül.
- Ugye tudod miért vagyunk itt? - hangzott el a baljós kérdés.
- Miért? - próbálta az ártatlant adni Emma, de teljesen tisztában volt a helyzettel.
- Miért? Miért? Miért árultál el engem? - dörrent a kérdés.
- Én? Téged? Ez biztos? - próbálta adni az értetlent Emma, de már egyre nehezebben ment.
- Az. Tudok mindent! Ne add az ártatlant! Azt a rohadékot rám állítottad. Biztos vagyok benne, hogy meg akartál öletni. De vesztettél.
- Még mindig nem értem miről beszélsz. - váltott hangnemet a nő - Részeg vagy?
- Sohasem voltam józanabb! Az embereim szóltak, hogy találkoztál egy fickóval, ma délután is. Ne tagadd. Szerencsére az ország legjobb bérgyilkosát állítottam rá, már végzett is vele, ahogy elváltatok. Most te jössz, de téged én öllek meg.
- Biztos nem vagy részeg, Géza? - kérdezte egyre határozottan és már-már kötekedően a nő.

Gézát megzavarta ez a magabiztosság, eddig teljesen sokkban volt a felesége, örült neki, hogy nem lesz nehéz dolga. Ez viszont nem volt a pakliban.

Ebben a pillanatban reflektor vakította el!
- RENDŐRSÉG! DOBJA EL A FEGYVERT!

“Rendőrség? ITT? Hogy kerültek ide? MI TÖRTÉNT?” - fagyott le hírtelen az expolitikus. Ebben a pillanatban a fák közül Péter lépett ki egy hangpuskával a kezében.
- Kár a gőzért uram, amikor megpróbált lelövetni hívtam a rendőrséget és azonnal tudtam hol kell keressem önt. Felvettem mindent, esélye sincs.

komment
Címkék: olvasás krimi novella gyilkosság izgalom minikrimi

A barista

2018.01.02. 13:00 :: ChPh

Komótosan kinyílt az ajtó, a csengő ami fölé volt akasztva egykedvű bilim-balammal jelezte, hogy érkezik valaki. Viktória felnézett, mert egy furcsa érzés fogta el, így pillantotta meg a férfit, aki éppen belépett az ajtón. Döbbenet, valami megmagyarázhatatlan történt: megbabonázta a jelenség. Nem is fogta fel mi történik, csak ahogy a kávéscsésze elkezdett kicsúszni az ujjai közül, akkor eszmélt rá, hogy lefagyott. Ez megijesztette, ahogy visszatért a jelenbe kicsit bele is pirult, majd elfordult a mosogató felé és újra elmosta a menekülni próbáló csészét.

Viktória átlagos lánynak szeretett látszani, harmincas évei elején járt, 165 centis magasságával nem volt modellnek való viszont félhosszú barna haja és zöld szeme nem mindennapi kontrasztot alkotott. Rendszeresen sportolt, mert úgy érezte, hogy egy kis futás, spinning, vagy erősítést nem csak a testet, de a lelket és a szellemet is karban tartja. Reggel hat órára járt a lakásához közeli terembe, mert olyankor aludtak a tesztoszteronbajnok izompacsirták és a szemmel vetkőztető bátortalanok is. Nem beszélve a tipitopis anyukákról és az aranyásó típusú cicababákról, akik mindig párban jártak és hangosan kibeszéltek mindent. Ebben az időpontban tényleg csak kevesen voltak, edzés végén mindig egy forró zuhanyt vett és nagyot sétált vagy a közeli parkba, vagy a falatozóba. Ha sütött a nap úgy érezte, hogy feltöltődik energiával és hegyeket képes megmozgatni, de a friss levegő mindig feltöltötte sejtjeit élettel.

Azonban ma reggel ködszitálás volt és sajnos eszébe juttatta, hogy már három hónapja szakított az előző pasasával. Igazából nem bánta, mert egy kihaénnem menedzser volt. Amíg udvarolt a tenyerén hordozta, voltak moziban, színházban, remek éttermekben, de kiruccantak hétvégére is egy kis wellnessre. Abban az időszakban boldog volt, fontosnak és értékesnek érezte magát. Lelkében és szívében is tudta, hogy teljes az élete amiből nem hiányzik semmi, a fellegek közt járt és életében először teljesen leereszkedett a rózsaszín köd, annyira hogy másfél hónap után össze is költöztek. Ezután jött a kijózanodás. A férfi teljesen rátelepedett, elvárta hogy kiszolgálja, tulajdonának érezte és ezen kívül azzal sem törődött, hogy minőségi időt töltsön el Viktóriával. Folyton dolgozott, ha na nem, akkor a haverokkal lógott: “Ugyan, szükségem van a kikapcsolódásra, nagy a hajtás. Ha ennyire szeretnél csinálni valamit, akkor itt van pénz, menj vásárolni!”. Ez kijózanítólag hatott a lányra, bár elsőre csak meglepődött, de amikor egy hónap alatt kétszer is megtörtént, akkor összepakolt és elköltözött. Szerencsére volt hova, mert a barátnői tanácsára még nem mondta fel az albérletét.

Ebbe a szürkeségbe lépett be Miki, még nem tudta, hogy milyen hatással volt Viktóriára. Amíg a csoda leült, eltörölgette a poharat, de nem bírta a szemét levenni róla. A pillanat varázsát a pincér megjelenése kergette el. Kijózanodott. Nagy levegőt vett és már csinálta is a Mélange-ot. Szerencsére jött még két rendelés is, így elterelődtek a gondolatai, mert a kávé elkészítése szerinte művészet volt, nem csak egy gépies főzés. Pontosan és precízen mérte ki az adagokat, állította be gép nyomását és a víz hőmérsékletét. Nem lehet ezt csak úgy összecsapni. Nem is értette mi történt az elmúlt percekben és nem is hallotta Miki telefonjának a csörgését, de arra már felfigyelt, hogy a férfi hirtelen felugrik, felveszi a kabátját és kirohan az ajtót. Döbbenten figyelte a hihetetlen eseményt, megkerülte a pultot, de már csak a férfi hátát látta és az, hogy leint egy taxit.

Az asztalhoz egyszerre érkeztek a pincérrel, aki a szeme sarkából látta a jelenetet. Azt hitte fizetés nélkül távozott a férfi, de megnyugodott a bőséges borravaló láttán. Viktória vette észre, hogy a sál ott maradt az asztalon a nagy sietségben. Kezébe vette és önkéntelenül beleszagolt. A pincér rosszalló tekintetére abbahagyta a szagolgatást és teljesen elpirult, sarkon fordult és visszament a pulthoz.

Miki rohant ahogy csak bírt, nem gondolt arra hogy hová is. Hirtelen megjelent előtte egy taxi, azonnal leintette. Ahogy behuppant a hátsó ülésre, kellett neki egy perc, hogy a zihálás elmúljon és meg tudja mondani a sofőrnek hova is kell mennie.

Ahogy Viktória letette a sálat a pultba, kihullott belőle egy névjegykártya…

A taxi élesen vette a kanyart gyorsított, megelőzött két autót is, Miki idegesen nézte az óráját: “Csak nehogy késő legyen, Istenem!”.

A lány tárcsázott, saját telefonját használta. Kicsöngött...

Zzzzz, Z zzzzz, Zzzzzz - zizegett Miki táskája. "Te jó ég!" - futott át a férfi agyán a gondolat - "Elkéstem?"

 

komment

A kávé

2017.11.19. 20:50 :: ChPh

Megtántorodott. Megint...

Ez ma már többször előfordult, ezért inkább leült pár percre. Megpróbált ellazulni , de nem sikerült. Percről-perce ugyanaz a nyugtalanító érzés fogta el: Itt valami nem stimmel.

De mi lehet az?

Képtelen volt összpontosítani, ez a késő őszi idő nem tett jót a hangulatának sem. Ahogy ült a kényelmes székben önkívületlenül is kinézett az ablakon. Kint esős, borús és sötétszürke volt az idő. Az emberek egykedvűen lépkedtek a dolguk felé, néhányuk esernyővel, némelyikük meg felhajtott gallérral sietett. Az utca szürkeségét megpróbálta megtörni itt-ott egy fekete, vagy koszos-kék autó. Hihetetlen - gondolta magában Miki - az emberek mennyire bele tudnak fásulni az életbe.

Ezzel öntudatlanul is elterelte figyelmét a rossz érzésről, de továbbra is ülve maradt a folyosón és nézte az utcát. A fák lombjai rég lehulltak, ez a kora téli időjárás velejárója, meg persze az az időjárás is, amit a városiak csak úgy hívnak: “takony idő”.

Nézelődés közben feltűnt az utca túloldalán lévő kávéző, mely büszkén hirdette nevét: Lassú kávé falatozó. Ez annyira meglepte Mikit, hogy csak 1 perc után tűnt fel, mennyire nem illik bele a szürke masszába az épület. Felállt, lassan, a világosbarna bőr válltáskáját óvatosan a vállára vette és elindult kifelé. Miki szintén kilógott a szürkeségből, divatos mogyoróbarna szövetkabátja alatt táskájához passzoló világos sállal a nyakában nem az a láthatatlan gyalogos volt az utcán.  Az utcán nem volt nagy a forgalom, így egy kis várakozás után, szinte átsuhant a szemközti oldalra.

Ahogy a falatozóba lépett mintha egy másik világ tárult volna a szeme elé. A szürkeséget felváltotta valami egészen más, melegséggel töltötte el és a pár perccel ezelőtti rossz érzés teljesen eltűnt. A frissen főzött kávé illata keveredett a péksütemények és az édességek illatával, de nem volt tolakodó. A belső tér narancs és barna színei tökéletes harmóniát alkottak. Az ablakok mellett két személyes boxok voltak, közvetlenül a pulttal szemben, ezek világosabb cseresznyefa színűek voltak. A hátsó részen 4 és 6 személyes boxok voltak, ezek már sötétebb szicíliai dió színűek voltak. A vanília színű terítők kávébarna szegéllyel hívogatták a vendégeket. Csak pár vendég volt, köszönhetően a késő délutáni időpontnak. Azok akik napközben beülnek tárgyalni már nem voltak itt, akik meg vacsorázni jönnének meg még nem voltak jelen.

Így hát Miki úgy döntött egy kisebb boxba fog leülni, de még nem döntötte el, hogy tovább nézi az utca forgatagát, vagy előveszi a kedvenc könyvét. Kabátját és sálját felakasztotta a boxok között álló vörösesnarancs állófogasra, majd leült a kényelmes székre. A pincér pár pillanat múlva hozta is a kávélapot, aminek a hátuljában voltak a délutáni szendvicsek. Pókerarccal lapozott, mert már tudta, hogy egy Bécsi Mélange-ot fog inni és nem eszik hozzá semmit sem.

A pult mögött álló baristanő végignézte ahogy bejött Miki és leült, de a férfinak nem tűnt ez fel. A nő a harmincas évei elején járt, nem túl magas, talán 165 centi magas volt, félhosszú barna hajú és zöld szeme nem mindennapi kontrasztot alkotott. A ruhája a hely barna és vanília színek összhangjában pompázott és inkább munkaruha volt, mint kiemelte volna a formáját. Első ránézésre megtetszett neki Miki, bár ha megkérdezte volna tőle bárki is, nem tudta volna megmondani, hogy a ruhája miatt, vagy a meleg barna szempár volt, ami megfogta őt. Azonban tetszett neki a férfi mély baritonja is, amit rendeléskor hallott, miután a pincér kivitte Mikinek a kávét, törölgetés közben is félszemmel a férfit nézte.Eközben Miki megkapta kávéját, még nem döntötte el, hogy összekeveri-e a mélange-ot. Egykedvűen nézett kifelé az ablakon. A friss kávé illata, a háttérben szóló lágy jazz zene és a gondolatok nélküli bámulás ellazította. Amint belekortyolt a kávéjába, lecsorgott a torkán teljesen átadta magát az élvezetnek. Nem gondolt semmi, csak élvezte a pillanatot. A kávé, gondolta magában, pont olyan, ahogy szeretem. Az íze, az illata a lágysága a legjobb kávézók termékeivel is felvehette volna a versenyt, meg is fogalmazódott az érzés: TÖKÉLETES. Ahogy a kortyolgatott ismét kifelé nézett, már meglátta a színeket. A Coca Cola pirosa, az Allianz kéke, és még sok más cég logója mellett egy karácsonyfa arany-zöld színei szinte megelevenedtek. Miki meglátta, hogy a járókelők nem csak szürkék, élet költözött a városba.

Alig pár perc telt el, éppen elfogyott az a finom, selymes és melengető és életet adó nedű, amikor is megszólalt egy telefon. Élesen vágott bele a kellemes pillanatba, kettészelte a lágy jazz ütemeit és Mikiben újra előjött a rossz érzés. Hamarabb, mint ahogy a tudatáig eljutott volna, hogy az ő telefonja csörög. Ahogy felvette elsápadt az arca és a pincért meg sem várva felugrott az asztaltól. Gyorsan magára kapta a ruhát, a pénztárcájából kivett pénzt, ami nem csak a kávé ára volt, de jókora borravalót is tartalmazott, majd szélsebesen elhagyta a falatozót.

a folytatás erre >>

komment
Címkék: kávé novella

be positive :)

2013.01.07. 21:20 :: ChPh

Utálom a hétfőt!És igen. Megtörtént. Cserélni kellett a fejlécet, így változtattam én is. Mottót is. Sok mindenről írtam eddig, de a tipikus besavanyodás ellen semmit se. Mivel általában optimista vagyok, ezért nem szeretem, hogy az átlagmagyar sírós, negatív és sohasem jó neki semmi. Ráadásul a szomszéd fűje mindig zöldebb, de ha a tehene megdöglik, dögöljön a többi is. Mindegy, hogy társadalmilag hol áll, hogy van-e munkája vagy nincs, többség bizony ilyen.

Lógok én is az arckönyv nevű kezdeményezésen hétfő van, és minden hétfőn látok olyan képet/megosztást/kutyafülét, hogy "utálom a hétfőt". Rosszabb esetben már vasárnap ott van ez. Kérdem én, miért kell utálni a hétfőt? Mert dolgozni kell? Hát ne dolgozzon hétfőn, menjen kedden. Esetleg ne dolgozzon egyáltalán, akkor éhen hal? Mi lenne, ha olyan munkája lenne, amit szeret? Ja, hogy az olyan lenne, hogy napi két óra havi nettó egymillióért? Hát igen, de akkor megint a szomszéd tehene zöldebb. Bocsánat, fűje.

Az igazi mosoly.Viszont mennyivel könnyebb lenne, ha úgy élnénk, hogy "Ha mosolyogsz, akkor a világ is visszamosolyog rád!"? Nehezebb lenne, vagy könnyebb? Nem változna semmi? Már hogyne. Nem lógó orrú, búvalbélelt ember járkálna az utcákon, hanem sok mosolygós.

Tudom, vádolhattok naivsággal is. :D Miért ne? Sőt lehetne mondani, hogy ki ez az elmeháborodott, aki ilyeneket ír ide, hát nem látja mekkora szar van, kisemmiznek, lenéznek, a kidolgozzuk a belünket és a pénzünket is elveszik annyi adót fizetünk. Már hogy ne látnám, de én nem akarok külföldre menni. Bár nem olyan a munkám, hogy milliókat keresek, persze van aki nálam rosszabbul él, sőt elég sokan vannak. Viszont még többen akik jobban és ők boldogabbak? Bizonyítsd be, hogy nem így van. Írd le, hogy te még nálam is pozitívabban állsz a dolgokhoz mint én. Mutasd meg mi okoz örömet, hagy lássam, hogy nem vagyok egyedül. :)

komment
Címkék: b+ pozitív gondolkodás motto Mosoly

2013 - Mit szeretnétek a technika jegyében?

2013.01.06. 22:12 :: ChPh

CES

Holnap után, azaz 2013.01.08-án kezdődik az idei CES, azaz Consumer Electronic Show, Las Vegasban. Rengeteg oldal beszámol róla. Sok új kütyü, tévé, mobil, notebook, tablet és még ki tudja mit fognak bemutatni. Nem is ezt szeretném meglovagolni. Inkább feltenném a kérdést, hogy a sok csilli-villi és felesleges cucc helyett ki milyen, általa hasznosnak vélt eszközt szeretne?

Gondolok itt olyanokra, hogy áttetsző kijelző mobilba, vagy hajlítható kijelző. Esetleg valaki ráizgulna, egy "okostükörre", ami fogmosás és borotválkozás közben az aktuális és várható időjárást mutatja, netán rövid híreket jelenít meg? Vagy utálod, hogy állandóan lemerül a telefonod/notebookod és jól jönne egy nagyobb akkumulátor?

Én magam részéről örülnék egy jó kijelzőnek, amit minden körülmény között jól lehet látni, jó akksinak, gördülékeny rendszernek, mindezt úgy hogy hazaérve egy dokkolóba téve egy otthoni médiaközpont legyen belőle, tévére és erősítőre kötve :)

komment
Címkék: mobil informatika CES

Szökésben

2012.04.11. 22:13 :: ChPh

  A kitörés jól sikerül. Úgy húszan lehettek, mind politikai fogoly, csak ő a kivétel. Tipikus rosszkor volt rossz helyen és nagyon utálta ezt a helyzetet. Szerencsére egy beépített ember segített a szökésben, és most egy szűk járatban meneteltek egy ideje. Nem volt annyira nyomasztó, mert nem teljes sötétségben haladtak. Látszott az aprólékos tervezés, ami ezt a szökést lengte körül.

Ben jó megfigyelő volt, a társai közül nem ismert senkit sem. Gyorsan felmérte őket, egy kivétellel a férfiak nem voltak túlhatározott típusok, az az egy is a vezető volt. A nők vegyesen voltak, kinézetre még volt, aki tetszett is neki. Meg is szólította a hozzá legközelebb levőt, de csak általános dolgokról beszélgettek, mígnem elértek egy csomópontot. Legalább is erre következtetett, mert vártak rájuk. Itt páran megálltak, köztük az is akivel beszélgetett. Érdekes módon senki sem foglalkozott vele. Úgy vélte nem maradhatott hátra ő sem, ezért megtűrik.

Hamarosan tovább indultak. Ben elmerült a gondolataiban, míg nem az előtte haladó nő, meg nem botlott. Jó reflexeinek köszönhetően elkapta őt.
- Jól van? - kérdezte Ben.
- Igen, köszönöm - válaszolta a nő.
- Meg tud állni a lábán?
- Megpróbálom. Jajj - szisszent fel - nem igazán.
- Támaszkodjon rám, lehet csak egy kis rándulás.
De haladtak is tovább, mert senki sem vette észre a kis közjátékot. Beszédbe elegyedtek, de ismét csak általános témákról beszélgettek. Őszintén nem akart belekérdezni, miért is kerültek oda. Jobb kimaradni az ilyenből, gondolta, már így is nyakig benne vagyok. 

Rövid idő alatt kiértek az alagútból, és egy luxus szálloda komplexum előtt találták magukat. Bennek leesett az álla, társnője is meglepődött, annyira hogy letette a lábát, fel sem szisszent, észre sem vette, hogy csillapodott a fájdalma.
- Pihenő! - jött elölről a megváltó szó. Most mindenki zuhanyozhat egyet, kaptok tiszta ruhát és egy szobát.

Az emberek örömmel indultak befelé, ahol a személyzet eligazított mindenkit. Ben udvariasan elköszönt társától. Mikor odaért a vezetőhöz megszólította.
- Sokáig maradunk? - kérdezte Ben.
- Úgy hat órát tervezem. - válaszolta a vezető.
- Biztonságos a hely? Menekülési terv van?
- Viccelsz, barátom? Még fel sem fedezhették, hogy megszöktünk! És itt igazán biztonságban vagyunk. Menj, zuhanyozzál le te is, és pihenj le.

Ben megköszönte az információkat, de úgy döntött körülnéz inkább. Visszasétált a bejárthoz. "Ez nem lesz jó." - gondolta - "Erre nem mehetünk, ha baj van" - fordult vissza. Ekkor feltűnt, hogy az út lejt kissé, ahogy elnézett balra észrevette, hogy magasabban vannak, mert napernyőket látott a lejtés végénél. "Jé, az ott valami terasz féle? Ez már sokkal érdekesebb menekülő útvonal." - fejtette tovább magában a látottakat. Besétált a portára, megmutatták neki, hogy hol zuhanyozhat, és hol kap tiszta ruhát, és melyik lesz a szobája. Elsétált a zuhanyfülke mellett és kinézett az ablakon, jól sejtette egy terasz van alattuk, és még innen az ablakból is ki lehet ugrani, minden komolyabb sérülés nélkül.

Jó érzéssel sétált el zuhanyozni. Alig hogy végzett kiabálásra lett figyelmes, kilesett az ajtón, egyenruhás alakok jelentek meg. Tudta, hogy baj van, lassan kiment, megadta magát. Gyorsan felmérte a terepet, négynél több egyenruhást nem látott. Kiterelték a porta elé, ekkor a negyedik tag visszafordul, több szökésben lévőt keresett. Ekkor vette észre, hogy pont előtte van az a nő, akit idáig a karjában hozott. Elragadta a derekát és magával rántotta. "Görögj le velem" - suttogta a fülébe zuhanás közben. Három fordulattal le is estek a teraszra. Olyan gyorsan történt, hogy az egyenruhások fel sem ocsúdtak. A leggyorsabban reagáló sem látta merre mentek a szinte egybefüggő napernyők között. Egy pillanatig tétovázott, hogy leugorjon. Lőni nem akart, mert nem volt mire, és csak feleslegesen fellármázna itt mindenkit. Ezt a pillanatot használta ki a vezető és két másik szökésben lévő...

 

komment
Címkék: novella szökés

Vállalkozzunk! – Megjelenés a piacon

2011.12.01. 13:10 :: ChPh

Folytatom a vállalkozós sorozatomat. Ma az első pontot boncolgatom, vagyis azt, amikor eldöntjük vállalkozni fogunk. Ez a legfontosabb dolog, mert ha nem teljesen kényszerből csináljuk, akkor célszerű nagyon átgondolni mit és hogyan fogunk csinálni. Nyilván egyeseknek evidens a dolog, mások meg azt mondhatják, így bele sem kezdek. Ezért is adok egy kis mankót, hogy ha más nem, a gondolataink rendeződjenek.

1.      Mit fogok csinálni?
A kérdés jogos és fontos. Nem elég azt mondani, hogy „Hű! Nyitok egy zöldségkereskedést!”, vagy „Na, akkor mától szabás-varrással foglalkozom!”, netán „Akkor könyveljünk!”. Bár valószínűleg amit csinálni szeretnénk, abban jók vagyunk, de mi van, ha két sarokkal arrébb van már egy zöldséges, vagy a földszinten egy könyvelőiroda működik. Mondhatnánk semmi: „Majd versenyzek velük”. Ez mind szép és jó, de a versenyhez két alapvető dolog kell: sok pénz és vásárló. Nos, az utóbbi akkor is kell, ha nincs konkurencia. Például ahol lakunk, már a negyedik zöldséges zár be. Bár az igazi okokat nem ismerem, de gyanítom nem ment úgy a bolt, ahogy kellett volna. Pedig több km-en belül semmi konkurencia, sokan laknak a környéken. Viszont mivel többnyire az emberek csak aludni járnak haza, a néha-néha megjelenő kismamákon kívül más nem igen térhetett be hozzájuk.

2.      Hogyan fogom csinálni?
Ismét triviális kérdés, hisz a zöldségesnek kell egy bolthelyiség, kell áru, kell pénztárgép, és még ki tudja mi (remélem az, aki csinálni akarja :) ). Mondhatná az ember, hogy „Akkor beállok a pult mögé, és ha jön a vásárló, akkor kiszolgálom, adok számlát és hurrá”. Persze ha már ott áll az emberünk, akkor jön rá, hogy árut kellene rendelni. De azt honnan, milyen áron, milyen minőségben, milyen mennyiségben, azt hogyan adom el? Mert nem árt, ha az a vevő tudja is, hogy ő vevő – tehát tud a bolt létezéséről –, azt hogyan szolgáljuk ki stb..
Összefoglalva: fontos az, hogy az alapanyagot/árut honnan és hogyan szerezzük be, hogyan tároljuk (ha kell tárolni), milyen reklámot használunk, hogy a köztudatba kerüljünk, mindezek mennyi munkával és milyen költségekkel járnak. Hisz már az elején jó adag pénzt és időt kell belefektetnünk a vállalkozásba, de termelni még semmit sem fog. Ez még mindig csak a jéghegy csúcsa, mert még ezernyi dolog kellhet csak az induláshoz.

3.      Vészforgatókönyvek, avagy „Mi van, ha nem megy, vagy nem úgy megy, ahogy szeretném?”
A felelős vállalkozó ezen is gondolkodik. Ha nem is pontos tervet eszelünk ki, de muszáj számba venni azokat a lépéseket, amiket akkor teszünk meg, ha nem megy úgy a vállalkozás, ahogy mi szeretnénk. Mert adódhat bőven bibi. Lehet kevés a vásárló – akkor változtatni kell az árakon/árukon/beszállítón/reklámozási módokon, vagy egyszerre több mindenen. Lehet valamelyik beszállító mennyiségre/minőségre kifogásolható – akkor kellhet új vagy még több beszállító. Persze sorolhatnánk még, mert ahány helyzet, annyi különböző megoldási lehetőség kínálkozik. Jó lenne minél okosabban csinálni, de egy kisvállalkozótól nem mindig várható el, hogy komoly gazdasági ismeretekkel rendelkezzen, átlásson a lassan napi szinten változó adózási jogszabályok tengerén. Mindenesetre, ha valaki úgy érzi belevágna, de nem mer egyedül, vagy csak tisztázatlan kérdései merültek fel, keressen bátran, szívesen segítek neki (megfelelő díjazás ellenében).

komment
Címkék: tanácsadás vállalkozás könyvelés számpatikus

Vállalkozzunk!

2011.11.25. 10:45 :: ChPh

Rég írtam új bejegyzést, de zajlott az életem. Belevetettem magamat egy kis vállalkozósdiba. Sokan félnek ettől, sokaknak van valami vállalkozása, ami kényszer, vagy nem kényszer szülte, de egy biztos nem könnyű. Saját magamon is tapasztaltam, de gondoljuk végig mi is kell hozzá.

Először kell az,amivel megjelenünk a piacon, vagyis mit akarunk csinálni voltaképpen.
Kell egy jó könyvelő, aki elmondja mit lehet és mit nem.
És kell valami megjelenés, marketing, valamint hatékony kommunikációs stratégia.

Ez azt hiszem fontossági sorrend is, most nézzük meg melyik miért fontos.

Az első pontot azt hiszem nem kell ragozzam, az azonban fontos, hogy ha valami tömeg dologgal lépünk a piacra, akkor el kell amiben kitűnünk a tömegből. Ez lehet extra szolgáltatás, olcsóbb ár, magas minőség, a lényeg hogy a versenyképességünket növeljük.
A második pont, a könyvelő. Miért fontos is ez? Először is, ha rosszul végzi a dolgát, akkor elég sok fejfájást okozhatnak nekünk. Másodsorban a jó könyvelő, ha nem gigacégünk van, ad némi kapaszkodót is, hogyan alakítsuk ki a cégünk pénzügypolitikáját. Harmadsorban időben figyelmeztet az új szabályok adta lehetőségekről, így spórolva pénzt cégünknek.
A harmadik. Nos ez a legérdekesebb. Ez is olyasmi amit magunk nem mindig tudunk megcsinálni. A megjelenéshez tartozik a céglogó, a weblap, a névjegykártya, a szórólapok, munkaruhák, stb. A marketing, vagyis cégünk reklámozása sem mindegy hogy történik, hisz a köztudatba nem mindegy hogy kerülünk be. És a kommunikációs stratégia, ami valami divatos katyvasznak hangzik, addig a pillanatig, míg egy kedves ügyféllel nem úgy bánunk, ahogy kell és viszi a cég rossz hírét.

Úgy tervezem, hogy tovább foglalkozok az alapokkal. Nyilván a sikeres céghez sokkal több kell, ez édes kevés, de azt gondolom ez a három lépés a minimum, ezek nélkül nem éri meg vállalkozásba kezdeni.

komment
Címkék: tanácsadás logó vállalkozás weblap könyvelés számpatikus

Windows 1.0, oprendszer???

2010.10.15. 15:30 :: ChPh

Sziasztok!

Rég írtam, de egyszerűen kicsapta nálam a biztosítékot az index mai cikke, ahol a Windows 1.0-t operációs rendszernek merték hívni! Atyagatya! Analfabetizmus, ébresztő, még a Windows 95, meg a 98 sem volt igazi operációs rendszer, ezek DOS nélkül halottak voltak, semmit sem lehetett velük kezdeni. Kérem ezek un. GUI Grafikus felhasználó felületek voltak. Oké volt pár olyan funkciójuk, mint egy operációs rendszernek, de inkább hívták grafikus kiterjesztésnek, ahogy a cikkben is van az idézet.

Hát ennyi, letargiában vagyok...

3 komment
Címkék: windows index operációs rendszer oprendszer

Tuning World Bodensee 2009

2009.04.30. 15:02 :: ChPh

Frissítve!!

UPDATE!

A mai eredményhírdetés eredményét a cikk végén olvashatjátok!

 

Elérkezett hát az idő, miszerint 2009. 04. 30-án megynitott Európa egyik legnagyobb tuning autós kiállítása a Tuning World Bodensee 2009. Ez a kiállítás a Bóden tó szomszédságában van, idén a H&H design 4 autója vesz részt rajta reméljük több sikerrel.

komment
Címkék: audi autó tuning a4 h&h design tuning világ tuning world bodensee 2009

Stop motion - just for fun

2009.04.20. 23:23 :: ChPh

Ma kissé más vizekre evezek. Igazság szerint ennek a bejegyzésnem nagyon rég meg kellett volna lennie. Van két srác, két igen tehetséges, impulzív, jó fej gyerkőc (bár fenébe fenőttek :D) Szóval sok jó és érdekes dolgot csináltak fényképezőgéppel. Akadt egy tanáruk, aki rengeteg jó tanáccsal, ötlettel, útmutatással látta el őket. Igaz a fényképezőjük videofelvevő tulajdonságait is használták bőszen. Kisfilmek kisfilmek hátán rögzültek. Néha maradtak vágatlanul, néha megvágták őket.

2 komment
Címkék: reggeli attila fülöp stop tamás miklós jancsó károly balogh motion gati derno gasparetz dernovics

Csak úgy...

2009.03.26. 12:16 :: ChPh

Hjah, csak úgy. Már egy jó ideje nem került ki semmi, és ez most sem változik. Azért csak úgy írok valamit, bár lehet semmi sem lesz belőle. Mármint mondanivalója. Maximum nekem. Szóval a semmiről pár sort. ZH időszakom volt, ezért nem volt időm idejutni, aztán gondoltam írok megint vmi kis szösszenetet, novellát, egyperceset, de elvetettem.

Elvetettem, mert alig kaptam visszajelzést, olvasták, olvasták, de írni, pah, azt meg minek. Bár az írónak az a jó, ha olvassák és nem kritizálják :D De azért néha nem árt :D Aztán gondoltam írok valami autós témát azt még többen olvassák. De ki akar veszekedést az oldlán? Vagy legalább is nincs kedvem az önjelölt hozzáértőkkel vitázni...

Szóval most írok a nagy fene semmiről, igyekszem kitalálni valami jót, egyelőre élvezem a tavasz kezdetét, sokat olvasok, és próbálok jó témát találni, addig is olvasgasson mindenki a meglévőket, vagy dobjon fel egy jó témát, mert miért ne?

Aztán volt még valami, így utólagosan, gondoltam kivesézem a filmbéli férfi és nő kapcsolatát (bármelyik film, mielőtt kérdeznek, sztereotípiákra építve), de abból sem lett semmi :D

komment

Kockulás - Látogatási statisztika

2009.03.01. 12:00 :: ChPh

Ma úgy gondoltam a statisztikáról írok pár sort, amit a blog.hu rendszer bocsájt rendelkezésemre. Sok mindent nem lehet leszűrni belőle, de pár dolgot igen. Már korábban meg akartam írni, de mint a statisztikák egyik fontos tényezője, hogy minél több adat álljon rendelkezésre, sajos ezek nem voltak meg, egészen egy héttel ezelőttig, mikor is kicsit gerilla módszerekkel jókor és jó helyen "reklámoztam" az oldalam, a szokásos látogatottság kb. húsz- harmincszorosa jött össze. Így már kicsit jobb statisztikát tudok röttyenteni. Csapjunk a lecsóba

3 komment
Címkék: mac linux statisztika kocka operációs rendszer oprendszer windows 7

Tuning világ - Lotus Elise S2

2009.02.20. 09:00 :: ChPh

A mai alanyunk, már gyárilag sem hétköznapi autó. Talán az utolsó ismertebb angol cég, aki még sportautó gyártással foglalkozik. (A cég maga már Maláj (Proton), csak egy angliai divízió a Lotus, ami 2 részből áll: Lotus Engineering, fejlesztőmérnöki iroda az autóipar megrendelőinek, a másik meg a Lotus Cars, a riportalany megjegyzése, tehát lemaradtam) A cég filozófiája a hatékonyság. (Performance trough lightweight, asszem ez a szlogenjük, az egyik.:)) Egy ilyen autót nem könnyű faragni, pláne nem hatékonyságra, valakinek azonban sikerült. Tehát ellenben az eddigi optikai tuninggal, most kicsit más vizekre evezünk.

1 komment
Címkék: autó lotus tuning s2 tuning világ elise

Könnyek

2009.02.12. 11:00 :: ChPh

Lilly sírt. Teljes szívből. Keservesen. Nagyon. Egy réten ült. Körülötte zöld fű, itt-ott pipacsokkal tarkítva, nem messze egy kis földút, és jóval arrébb egy erdő fái látszódtak. De Lilly csak sírt. Igen sírt, nem bömbölt, vagy ordított, csak sírt. A könnye csorogtak le arcán, már azzal sem törődött, hogy letörölje őket. Úgy érezte a világ minden fájdalma rá nehezedik. Szívszerelme nem rég közölte vele, hogy VÉGE.

komment
Címkék: novella férfi szerelem szakítás

Tuning világ - BMW E36

2009.01.31. 07:25 :: ChPh

Tuning világ címmel sorozatot indítottam, mellyel célom az, hogy bemutassak pár olyan autót, ami igazán minőséget képvisel kis hazánkban. Az első részben egy Audi A4 szerepelt. A mai alanyunk, mint a címből is kiderül egy BMW, az E36-os kódjelet az 1990 és 1998 közt készült 3-as sorozat kapta (Ma E90-nél jár a széria). Tulajdonosának ezelőtt egy E30-a volt, no az sem gyári állapotban. Elsődlegesen tehát az E36-ost boncolgatjuk, de igyekszem kitérni 1-1 igazán jó részletére az E30-nak is.


6 komment
Címkék: bmw autó tunning e36 tuning világ

Top TuNNing

2009.01.29. 08:00 :: ChPh

a kezdetek

 Már írtam egyszer a témában, de nem, nem, nem és nem! Ebből nem elég sohasem! :D A mostani kis szösszenetet nem én követtem el, de a kezdeteket meséli el. A változás maximum annyi, hogy az 1-2 évek, az már 3-4 lassacskán. Tehát jó olvasást kívánok, jelszó: le a gagyival :D

komment
Címkék: autó tuning tunning pukinol klup

Tuning világ - Audi A4

2009.01.24. 17:40 :: ChPh

Az eddig írogatott sztorik után szeretnék az autós világba visszatérni, azon belül is, egy manapság divatos ágáról szeretnék bemutatni autókat, ez nem más, mint a tuning világ. Gondolom, aki ezeket a sorokat olvassa mind látta a témával foglakozó trilógiát, a Halálos Iramban sorozatot, játszott a Need for Speed aktuális verzióival, vagy legalább is tudja miről van szó. A bemutatókban megszólítom az autók tulajdonosait, akik mesélnek az autójukról és erről az érdekes hobbyról. Az első autó, egy Audi A4-es, tulajdonosa Atis.

18 komment
Címkék: dizájn audi autó kiállítás tuning a4 atis h&h design tuning világ

Thassos - ez már tényleg erről szól

2009.01.18. 10:00 :: ChPh

Egy régi adósságomat kell törlesszem, nem folytattam a nászutam leírását. Megkértem páromat segítsen be, hisz egy nő sokkal jobban át tudja adni ezeket a dolgokat, mint egy férfi, ezután az én megjegyzéseim dőlt betűkkel jelennek meg. Következzen hát a képekkel terhelt leírás egy csodálatos görög szigetről, Thassosról.

3 komment
Címkék: utazás görögország villa tengerpart nászút thassos limenas conti

Jimmy látomása

2009.01.07. 16:45 :: ChPh

Jimmy Taylor riadtan ébredt fel, a hátáról csak úgy folyt az izzadtság, ziláltan vette a levegő és remegett a keze. Nagy nehezen felkapcsolta a lámpát az éjjeli szekrényén, és még vagy egy percig zilált, mire csillapodott a remegése. Kiment a fürdőszobába, hogy lehűtse magát és igyon pár korty vizet. Aztán visszasétált a hálószobájába, ott szörnyű látvány fogadta, mintha verekedtek volna az ágyában, a lepedője, a takarója összegyűrve, a párnája összetépve. Leroskadt az ágyára, ami még csurom víz is volt. Brr... rázkódott meg Jimmy. Úgy érezte, ebben az ágyban ma már nem alszik, így átment a vendégszobába, hogy ott aludjon. Lefeküdt, lehunyta a szemét, de nem jött álom a szemére, az járt az agyában "vajon mit álmodhattam?".

komment
Címkék: novella halál álom jimmy

Új év

2009.01.02. 09:40 :: ChPh

Kedves Olvasóim! Mindenkinek boldog, békés és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok. Amint észrevehettétek mostanában kis történeteket írok. Szeretnélek megkérni titeket, hogy kommentekben írjátok meg hogyan hatott rátok. Tudom nem egyszerű, mert a blog.hu csak regisztrált felhasználóknak engedik meg a kommentárok írását, de ez engem nagyban segítene. Köszönöm. Ettől még lesznek msá jellegű bejegyzések is :)

 

Jó Olvasást!

ChPh

komment
Címkék: uj ev

Sarah

2008.12.31. 14:00 :: ChPh

Jones egy fa alatt álldogált már egy ideje. Rágyújtott egy cigire, pedig megfogadta, hogy leszokik róla, az elmúlt 3 napban nem gyújtott rá, de már nagyon hiányzott neki. Ahogy meggyújtotta a bagót, beleszívott egy nagyot, le is tüdőzte, aztán mint aki először szív cigit, elzöldült. Köhögött párat, miután oxigén jutott a tüdejébe eldobta a cigit, "Fránya bagó, már ezt sem kívánom" - gondolta magában. Ez a második órája volt hogy a megfigyelt személyt várta, ennek jó részét itt a fa alatt, hogy ne unatkozzon elővette az új e-book olvasóját, hogy elolvassa a mai sajtót. Amúgy céltudatlanul, pedig mindig a sporthírek érdekelték. 

komment
Címkék: krimi novella jones sarah

Elveszetten

2008.12.23. 10:00 :: ChPh

A kis Jhonny egy hatalmas kirakat előtt állt, és kikerekedett szemekkel bámulta a játékbolt kirakatát. Azelőtt sohasem látott még ilyet. A szüleivel egy kis tanyán laktak, akik állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoztak. Egyszerűen és szerényen éltek, a városban ritkán jártak, a hatalmas plázákat pedig teljesen elkerülték, a szülők próbálták az egyetlen gyermeküket tisztességgel és helyes értékrendek közt nevelni. Most azért jöttek a városba, hogy találkozzanak Jhonny anyai nagynénjével, aki a pláza egyik ruhaboltjának a vezetője volt. A tömeg hömpölygött, rengeteg ember intézte a karácsonyi vásárlását.

1 komment
Címkék: krimi novella karácsony pláza smith

A harc

2008.12.21. 19:00 :: ChPh

Steve nem bírt aludni, csak forgolódott az ágyában. Az idegen egy kiszögelésen állt, és a harci modulja elemzését nézte. A települést már korábban is feljegyezte felderítő körútja során, de nem nézte meg jobban. Az előző nap, mikor idetévedt még nem gondolta volna, hogy gondok akadhatnak. Csak az lebegett a szeme előtt, hogy felfedezőként fogják otthon ünnepelni. Híres lesz, és megbecsült tagja a társadalmának. Tetszett neki a bolygó, így a helyi kormányzósági posztot is boldogan elfogadná, de ezek után már nem volt ennyire biztos a dolgában. A felderítő egység előzetes elemzése ugyan kimutatta a szén alapú élet jeleit, de az értelmes és intelligens életformát nem jelezte.

komment
Címkék: novella idegen steve a harc
süti beállítások módosítása