HTML

ChPh

Minden ami történik -- Autók - számítástechnika - emberek - politika - gondolatok - tanácsadás vállalkozásoknak

Friss topikok

A találkozás

2008.12.20. 10:00 :: ChPh

Steve már egy ágyban feküdt, pár óra alatt ért a hegyek közé. Az ott élők között volt egy barátja. Még az egyetemről ismerték egymást, mindketten harci informatikát tanultak. Miután végeztek, Steve a különleges alakulathoz került harci modulok szoftverfejlesztési részlegéhez, barátja Adam, pedig szabadúszó lett. Adam ugyanis nem bírta a kötöttségeket, és úgy gondolta, hogy a biztonságos világ túl unalmas lesz számára, ezért az ország középső, a törvényektől kissé távolabb eső vidékére költözött, a hegyek közé. Itt épített magának egy kis főhadiszállást, a legmodernebb biztonsági rendszerekkel volt felszerelve, és pluszban még a saját ötletei is beépítésre kerültek. Steve többek közt ezért is jött erre. Adam nem kérdezett semmit, örült régi barátjának, rögtön nekiláttak a karóra formájú harci modul szoftverének frrissítéséhez, utána pihenni mentek, de Steve nem bírt aludni.

komment
Címkék: novella idegen steve találkozás

A bérgyilkos

2008.12.17. 21:00 :: ChPh

Smith őrmesterről már szinte patakokban folyt a verejték. Ez az üldözés nem mindennapi volt. Hosszú hónapok kitartó nyomozása után lelt rá Zakkantra a szindikátus sofőrjére. Már jó ideje volt Zakkant nyomában, követni alig bírta, pedig az ő 10. generációs elektromos Honda CRX-e a modern kor egyik legjobb elektromos hajtású autója volt. Ezzel szemben Zakkant, valami ősrégi téglatestre hasonlító, iszonyat hangos autóval száguldott éppen. Az őrmesternek fogalma sem volt, hogy van ilyen jó állapotban ez a múlt ezredévből való autó és azt meg végképpen nem, hogyan üzemelhetett, hisz már évtizedek óta elfogytak az olajkészletek, így a benzin is. Nem tudhatta, hogy a szindikátusi sofőr egy motorikusan átalakított és replikusan újjáépített "kocka ezeröcsivel" száguldozik.

komment
Címkék: krimi novella smith bérgyilkos zakkant

Menekülés

2008.12.15. 19:58 :: ChPh

Steve lehuppant egy nagy katonai szállítódoboz mögé. Eddigi csatában szinte teljesen lerombolták a múzeumot. A karórára hasonlító harci számítógépe, mely másodpercenként több petaflopsra képes, villámgyorsan kielemezte és biztonságosnak tartotta a rejtekhelyet. Az álcázórendszere tökéletesen működött, mind a láthatatlanságért felelős, mind a hőrejtő funkciója. Steve így teljes biztonságban érezhette magát, hisz sem szabad szemmel, sem infraképen nem látszódhatott.

1 komment
Címkék: novella idegen menekülés steve

Csalás vagy para?

2008.12.07. 21:38 :: ChPh

Sziasztok ismét!

Akármennyire sem akartam írni erről, de már kezdi kiverni az egész a biztosítékot. Igen, most a Megasztár 4-ről beszélek, bár beszélhetnék bármelyik másik hasonló műsorról, ahol SMS-ben lehet szavazni. Igen, itt kiborult a bili, az index pár hete már erről cikkez...

1 komment
Címkék: megasztár tv2 sms

Új dizájn 1.0

2008.12.07. 11:44 :: ChPh

Sziasztok!

Sikerült végre kiizzadnom magamból az új dizájnt. Kicsit minimalista, nem is akartam semmi extrát. Szavazást direkt nem csinálok, inkább az olvasók véleményére vagyok kíváncsi, egyáltalán ha van ilyen :D Na jó, semmi negatívum. :D

1 komment
Címkék: dizájn

Android a droid?

2008.10.17. 22:30 :: ChPh

Kedves Olvasó! Ismét kockulni fogok, ígérem röviden. Csak szeretnék reagálni az index Androidos cikkére. Hogy miért is?

Pár hónapja már nagyon hallani, hogy "húúú, jön a Google mobiltelefonokra írt operációs rendszere", és "húúú, a Google már ingyenes operációs rendszert ír PC-re". Hú-hú mondja a bagoly és elrepül :D

Aki olvasta a cikket, az az elején nem kicsit érezheti, hogy negatív az írás nem is csodálkoznék, hogy nem olvasnák végig, csak legyintenének, egy újabb kütyü őrület. Egyrészről végig kell olvasni a cikket, másrészről azért mert az eleje nem az operációs rendszerről ír, hanem a mobilkészülékről amin ez fut. A kettő ég és föld, bár halandó ember összeköti a kettőt, kár érte...

De nézzük is mitől olyan jó a rendszer:

  • "A virtuális asztal három kijelzőnyi, és ezekre bármit lementhet a felhasználó." Ezt azt hiszem nem kell kommentálni, tudjuk, hogy túl lehet zsúfolni a képernyőt mindenfélében, mint a Windowsban (és bármelyik mai grafikus felületen, tudom), de itt először erre van 3 képernyőnk, persze nem forgatni kell a készüléket, hanem csak virtuiálisak, pont ezért hasznos szerintem.
  • "bárki szabadon írhat rá szoftvereket". Ez is egy hasznos dolog, hisz bárki, bármit megkaphat hozzá, jószerivel ingyen, persze ebből jönnek a negatív dolgok is:
  • Bárki kártékony szoftvert készíthet rá. Manapság tudjuk, nincsenek igazi vírusok, inkánbb kártékony szoftvere, amik mindenféle jelszavakat, bankártyaszámokat lopnak, a gépünket irányítva betörnek fontos, vagy kevésbé fontos rendszerekbe. Most már a mobilunk is ilyen védtelenné válhat. És ebből következik az, amit bárki ízlése szerint soroljon jó és rossz oldalra:
  • "Persze a Google beépített egy gyilkos kapcsolót, amellyel távolról lelőheti azokat a programokat, amelyeknek a fejlesztői szerződést sértenek. (Így például kiszűrhetőek a kártékony szoftverek.)" Hát igen, a nagy testvér figyel minket. Én inkább rossznak tartom, már itt sem lehetek meg a gugli nélkül, brrr...

Összegezve jónak tartom a kezdeményezést, nem húzom le a sárga földig, ha a paranoiákat sikerül kiírtanom magamból még takán lesz is ilyen telefonom, addig is Nokia RulZ :D

komment
Címkék: google nokia operációs rendszer oprendszer android

Görögország - Thassos, avagy nászút tömören

2008.08.26. 10:00 :: ChPh

Indulás

Régesrég írtam ide, ennek egyik oka az, hogy éppen nászutamat töltöttem kedvesemmel, méghozzá Görögországban Thassos szigetén. Pár részben írok erről, senki se kérjen tőlem részletes beszámolót, úgy is kimarad belőle valami :D A képek valószínű a cikk megjelenése után kissé késve kerülnek fel, előre is elnézést érte.

Az első részben az odaútról mesélek pár mondatot...

2 komment
Címkék: busz görögország szerbia nászút thassos macedónia limenas

Vajdasági lagzi

2008.08.04. 18:15 :: ChPh

Rég írtam már valami pozitívat :) Sőt bármit is. Sajnos a lakásprojekt viszi el az időm nagy részét, a másikat meg az egyéb váltások. No de csapjunk a lecsóba (vagy a gyuvecsba? :D) és nézzük is meg milyen egy jó kis vajdasági lagzi. Először is hozzátenném, hogy ahány ház annyi szokás, lehet valakinek nem lesz semmi újdonság, lehet valaki azt mondja, kihagytam valamit. A sztori alapja az én esküvőm.

2 komment
Címkék: vajdaság lakodalom lagzi

Ilyenek vagyunk mi?

2008.07.16. 10:00 :: ChPh

A mai napon egy újabb emberi téma kerül előtérbe. Sokat olvasom az autózz és éld túl a hülyéket és a BKV figyelő blog oldalakat, azon kívül egy másik autós fórumon vagyok moderátor, ráadásul egy közintézménynél dolgozom rengeteg emberrel, ha ez még nem lenne elég közlekedek is, autóval és gyalog is egyaránt. Feltűnt,

4 komment
Címkék: oktatás agresszió ember bkvfigyelő autózz

Férfi vs. Nő

2008.07.15. 09:10 :: ChPh

avagy hol tartunk most?

Netes barangolásaim közben rábukkantam két blogra is, mely ezzel a témával foglalkozik. Az egyik a szakítósblog a másik az ostoba pasik. Nyilvánvalóan nem akarok egyik babérjára sem törni, de a tegnapi nap annyira összehozta a dolgokat, hogy ebben a témában is írnom kell. De pontosan miért is?

1 komment
Címkék: szex és new york férfi született feleségek

V, mint

2008.07.13. 21:05 :: ChPh

Vajdaság, és nem mint vérbosszú. Ha valaki kicsit jobban tajákozott, az láthatta az ugyanilyen alcímű műsort pénteken (2008.07.11) a Magyar Televízió egyes csatornáján Lévai kislexikonában. Amikor adatokat gyűjtöttem, akkor kiderült, hogy a műsor ismétlés (oks, fura volt, hogy mindenki beöltözve nyilatkozott :D). De miért is írok erről?

2 komment
Címkék: m1 vajdaság magdi rúzsa lévai kislexikon vojvodina

Autó tuNNing

2008.07.10. 22:16 :: ChPh

Hm, az igazi hozzáértő már tudja miről lesz szó. A helyesíró világbajnok, meg kijavít, hogy nem tuNNing, hanem tuning. Nos igen, igaza is van. Akkor miről is van szó?

Először is segítségül hívom a wikipediát:

2 komment · 1 trackback
Címkék: autó tuning tunning

Kockulás - Melyik oprendszert? És miért?

2008.07.08. 21:42 :: ChPh

Már napok óta agyalok az operációs rendszer problémán. Igazából hamarabb is, mint az első kockulós bejegyzésemnél, de azóta lefolyt 1-2 liter víz a Dunán :) Elsőként ma reggel az almablogon azt a bejegyzést, miszerint az Axel Springer az egyik legnagyobb lapkiadó vállalat Macintoshokra állt át. Míg a másikat éppen most futottam át a kocka blogon. Hjah, kitört belőlem a szakmai. Igazából egész nap azon agyaltam, amit a hugcám írt a Windowsos bejegyzésemben:

2 komment
Címkék: mac linux vista operációs rendszer windows xp oprendszer os/x

Kocka - Midori

2008.07.07. 09:24 :: ChPh

A mostani bejegyzés kissé kockulós lesz, no nem nagyon, csak parányit. A napokban olvastam, hogy a MicroSoft konyhájában készül az új oprendszer a Midori. Gondoltam is magamban, hüm mintha nemrég olvastam volna egy másikról amit Windows 7-nek hívnak. Hűha M$-éknél valami nagy gáz lehet. Ugye arról mindenhol hallani lehet, hogy a Vista mekkora bukás lett (vajon tényleg az?). Vagy csak az XP sikerült túl jól?

Nézzük mit lehet tudni a Midoriról:
- legelsőnek: Melon Liqueur lime-zöld színű japán dinnyelikőr
- továbbá: teljesen új alapokra épül.

Ez felvet néhány kérdést, úgymint komptaibilitás, gyorsaság, kezelhetőség (gondoljunk az új office-ra). Plusz már a Windows 7-est is teljesen újra fogalmazzák, bár már most azt kommunikálják, hogy a Vistára fog épülni. Ez újabb kérdéseket fogalmaz meg bennem. Ha már eleve bukás a Vista, akkor a Windows7 is bukni fog? Vagy csinálunk valamit a Vistával, hogy a Windows 7-re könyebb legyen átállni? Vagy csak egyszerűen minél hamarabb meglegyen a Windows 7 és így átugorhatjuk a Vistát, majd azt kommunkálják, hogy tessék, mi ezt akartuk Vistának, csak az idő szorított? Az idő majd igazol minket, vagy nem. Ez egy ilyen buli. Addig is lehet vitatkozni, hogy az M$ jó irányba halad-e, vagy nem és ez az alternatív (többnyire linux) operációs rendszer(ek) malmára hajtja-e a vizet.

Tudom, a témát lehetne tovább vesézni, valószínűleg lesz is folytatása, kérdés, hogy itt, vagy másutt...

3 komment
Címkék: operációs rendszer windows xp oprendszer windows 7 midori
süti beállítások módosítása